brazzaville - 21st century girl.

a napi x gallon eső- és ásványvíz meg izzadtságszagú parkokban, fák árnyékában eltöltött órák mellé hidegen ajánlott a los angelesi brazzaville friss lemeze, amiben igazán semmi különösen megkapó vagy fokozottan érdekes nincsen, akik viszont döglésre rendezkedtek be egy-egy budapesti délutánon a gatyaszaggató kánikulában, a műanyag palackot markolva lefekszenek a fűbe és máris bénán dúdolászhatják hogy:
”the planes fly over head, what i smoke to many cigarettes in bed”

a csapatot az a david brown alapította, aki 1997/98-ban még beck szaxofonistája volt, majd vásárolt egy régi gitárt és elkezdett dalokat írni, ugye milyen jól hangzik? azóta persze történt egy s más, david elhagyta barcelonát, s többek közt ennek köszönhető, hogy a csapat összetétele is megváltozott. új zenészek ide vagy oda, david dalai csak olyanok mint bármikor máskor. a "21st century girl" egészen pontosan a hetedik brazzaville stúdióalbum, és a legkülönbözőbb féle stílusjegyek találhatóak meg rajta, ami nem véletlen, hiszen a frontember alaposan szétnézett a világban, ázsiától amerikáig és afrikáig, brazíliától franciaországik szinte mindenhol járt már, s érdekes, értékes tapasztalatokat, benyomásokat szerzett a zene szinte minden fajtájával s megjelenési formájával kapcsolatban. az utazgatás david kedvenc elfoglaltsága (a zenélésen kívül). mielőtt rátalált volna erre az életformára komoly problémái voltak a heroinnal, a világ megismerésének lehetősége jelentette számára az egyetlen igazi kapaszkodót, majd később a végső kiutat a drogpokolból.



mára teljesen megbékélt, az új lemez dalainak témáit elsősorban családja, a szerelem, és a természet iránti csodálata szolgáltatják. a viszonylagos sokszínűséget már említettem, a címadó dal például egy naív nyári nótácska domináns reggae beütéssel, mégis inkább a lassúcska dallamos gitározgatás, könnyed egzotikus tónusok és témák jellemzik a lemezt. alternatívnak semmiképp sem nevezném, minden elemében emészthető, befogadható kedves pop zenéről beszélhetünk leginkább, egyéb stílus béli meghatározás helytelen volna. a "21st century girl" 14 fülbemászó és egyszerű nóta hiperaktív hadonászós hétköznapok nyugodt perceire tenyésztve.

say hi to your mom - the wishes and the glitch.

ha ma épp nincs kedved budapest absztrakt szépségében, és tizenéves szupermenek gyűrűjében kavarogni perverz nyári diszkóslágereket hallgatva, csomag szotyival a kezedben, szóval ha mindez nem vesz rá, hogy kimozdulj szobádból, kattanj rá eric elbogen legújabb szobapop dalaira.


eric furcsa fickó, s manapság már a szép lassan maga köré gyűjtött zenésztársaival együtt alkotja a say hi to your mom zenekart, illetve most, hogy az ötödik "the wishes and the glitch" című album megjelent a csapat már csak egyszerűen say hi névre hallgat, nézzétek el, hogy a megnevezésben ragaszkodtam a már megszokott változathoz, figyelmen kívül hagyva ezt a kis fazonírozást. többek között azt is érdemes tudni róla/róluk, hogy lemezeiket rendszerint elbogen otthonában veszik fel egyszerűen a windows segítségével és, hogy ezt az öt albumot körülbelül hat év alatt rögzítették. a lemez a csapat saját ihletésű kiadójánál az euphobia records-nál jelent meg.



elbogen saját bevallása szerint meghatározóan inspirálták többek között a beatles, a u2, a radiohead valamint a pixies lemezei, természetesen ami a zenét illeti, bohókás szövegvilága ennél bonyolultabb kérdéskör, hiszen maga sem tud olyan dalszerzőket említeni akik befolyásolhatták sajátosan lírikus stílusának (ki)alakulását. nekem gyakran eszembe jut róla spencer krug, a wolf parade, és a sunset rubdown jelenlegi, valamint a frog eyes egykori dalszerzője, énekese, gitárosa, bár ő azthiszem jóval extravagánsabb forma, és mégis csak más lapra tartozik. eric rendszeresen követi az alternatív szcéna megjelenéseit, s remek ízlése is van, nagy kedvence a hot chip, az mgmt, a deerhunter, és a the national egy-egy lemeze. (persze többek között, és egyébként nem véletlenül.)

vissza- vagy rátérve a "the wishes and the glitch"-re, lényegesen új momentumokat nem fedezhetünk fel a friss 11 számban, továbbra is gyakran feltűnnek a halkan morgó szintetizátordallamok, a tempó gyakran csak valamivel erőteljesebb mint a lélegzetvételé, egy hagyományosan vasárnapi délelőttön, ettől függetlenül minden say hi lemez egy újabb, nem ritkán erőteljesen fiktív világ bejáratához vezet. vámpírok és robotok után most inkább a majdnem hagyományos érzelmek dominálnak, eric szövegei továbbra is bolondosak, hangja valamelyest alternatív, kicsit olyan mint amikor só helyett cukor kerül a tejfölbe, és az új daloknak is van egy afféle félpoppos, jellemzően amerikai sármja. a lemez elsősorban otthoni fogyasztásra ajánlott, csak úgy mint a korábbiak, és ez továbbra sem negatívumként értékelendő. a borostás nem régiben seattle-be vándorolt úriember könnyed, kissé romantikus és néhol talán enyhén monoton szobaslágerei persze nem arról híresek, hogy azonnali szimpátiát vagy rajongást váltanának ki a hallgatókból, ezeket a nótákat alaposan meg kell rágni. hajrá!

devotchka - a mad and faithfull telling.

néhány záporverte hétköznap között itt az idő, hogy a lányok alaposan rázzák a feneküket, a fiúk cipőtalpa pedig felverje a port parkettáról. most hivatalosan is bál van, mintegy negyven percig.


fulladós nyáresti mulatozásra itthon is könnyedén találunk a divatos elektronikus vonalaktól távol álló talpalávalót, ha mégis telhetetlenek volnánk még mindig van mire rábukkanunk, mondjuk colorádoban. a friss devotchka lemez vállraborulós, szoknyadobálós, klasszikus és modern táncikáláshoz egyaránt szolgáltat egy-egy remek darabot, amiket alighanem az év végére, a prüszkölős decemberi napokra sem fogunk elfelejteni. főként ha valami időtlen (vagy helyenként idétlen?!), emészthető, folk-os nótázásra vágyunk, amiben, már csak a zene naiv dallamossága okán sem kell semmiféle, a kortárs előadók mocskos fantáziáját gyakorta izgató mélységeket bejárnunk. mégis kár volna túlzásba vitt komolytalanságtól vagy elcsépelt idióta dalolástól tartanunk. mindezeket némiképp igazolva, megemlíthető, hogy a zenekar kezdetekben börleszk előadásokon zenélt, aztán egy saját kiadású lemezzel szépen lassan körbejárták az underground szcénát. az idén befutott "a mad and faithfull telling" című albumuk már az ötödik a sorban.

a négy tagot számláló bandát az a nick urata verbuválta össze, aki amellett, hogy kellemes hangon énekel, játszik trombitán, zongorán, gitáron, tereminen és buzukin, persze ez a fajta figyelemre méltó sokoldalúság a csapat többi tagjára is jellemző. ez a négy amerikai fiatalember változatos összevisszaságban helyezi egymásra a szláv, a görög, és a román népzene sajátos hangzásvilágát, minden egyéb szituáció vagy ihletfüggő. ennek megfelelően kortárs pop, rock, vagy punk elemeket is fellelhetünk a pezsgő harmonika és trombitaszólok kavalkádjában. persze ha jobban szétnézünk és már kellőképpen felvettük a ritmust a legkülönbözőbb szerepekben ismerjük meg a tagokat, akik könnyedén bukdácsolnak át kultúrákon, helyszíneken vagy akár életeken, a hallgatót is magukkal rántva, végre egy felszabadult utazásra invitálva a hétköznapok egyhangú szürkeségébe süppedt testet és elmét. micsoda zárszó. hallgassátok!

rafter - sex death casette.

most, hogy nyakig vagyunk a langyos nyári lábvízben, meg a fesztiválokban, megosztom veletek (na de ki a franccal?) az idei év legjobb albumát. rafter roberts egy vagy jobb esetben kétpercesei ugyanis mellőzik a felesleges szarakodást, meg az alternatív szcéna balfasz allűrjeit, amik egyre bosszantóbbak. a sex death casette a népszerűség fényében leginkább egy amolyan másodosztályú világválogatott, egyébként véletlenül sem annyira értéktelen vagy feledhető mint amennyire a felé irányú globális figyelem, érdeklődés hiánya mutatja, sőt. komplett kollekció ez egész évre, minden bűbájos és barátságtalan évszakra. ennél többet már csak azért sem írok mert úgy sem olvassátok el. még annyit, hogy bármennyire is hihetetlen ez itt közvetlenül a szöveg alatt nem a legújabb t-online reklám, hanem maga a lejátszó, amiben mindjárt található is néhány szám, sok sikert!

amon tobin-foley room.

nagyvonalúan de látványosan megfeledkezem itt különböző leplek lerántásáról, meg a mostanában erőltetett, vagy csak szimpla természetszerűséggel rivalda fénybe került poposabb darabokról. tetszik tudni ez itt bizonyos értelemben a jéghegy csúcsa, figyelembe véve, hogy az elektronikus zene s széleskörű palettája majdhogynem az élelmiszeripar kisérletező kedvét húzva magára, rengeteg ocsmányságot böfög fel mostanában, ez pedig itt a legocsmányabb, leghagymaillatúbb, tehát alighanem rendkívül undorító. ez a brazil fószer, ha úgy tetszik zenész, épp úgy elnevezhetett magáról valamit mint julius caesar. ez a csörömpölő, kacifántos, erőszakos őszi lombhullás kizárólagosan amon tobin-é, senki másé. (és igen, ő a taxidermia zenéjének szerzője.) mindenféle modern hangversenyeket végiggyűrtünk már az évek alatt, az egyre sutábban fiatalodó művész 2007-es kompozíciói azonban minden eddigi élményünket felülmúlhatják, már ha némileg esetleg betegesen vonzódunk a rendkívül undorító jelenségekhez. mutatom

a foley room az. neonzöld ágytál, esetenként fülvédő használata ajánlott.