eric furcsa fickó, s manapság már a szép lassan maga köré gyűjtött zenésztársaival együtt alkotja a say hi to your mom zenekart, illetve most, hogy az ötödik "the wishes and the glitch" című album megjelent a csapat már csak egyszerűen say hi névre hallgat, nézzétek el, hogy a megnevezésben ragaszkodtam a már megszokott változathoz, figyelmen kívül hagyva ezt a kis fazonírozást. többek között azt is érdemes tudni róla/róluk, hogy lemezeiket rendszerint elbogen otthonában veszik fel egyszerűen a windows segítségével és, hogy ezt az öt albumot körülbelül hat év alatt rögzítették. a lemez a csapat saját ihletésű kiadójánál az euphobia records-nál jelent meg.
elbogen saját bevallása szerint meghatározóan inspirálták többek között a beatles, a u2, a radiohead valamint a pixies lemezei, természetesen ami a zenét illeti, bohókás szövegvilága ennél bonyolultabb kérdéskör, hiszen maga sem tud olyan dalszerzőket említeni akik befolyásolhatták sajátosan lírikus stílusának (ki)alakulását. nekem gyakran eszembe jut róla spencer krug, a wolf parade, és a sunset rubdown jelenlegi, valamint a frog eyes egykori dalszerzője, énekese, gitárosa, bár ő azthiszem jóval extravagánsabb forma, és mégis csak más lapra tartozik. eric rendszeresen követi az alternatív szcéna megjelenéseit, s remek ízlése is van, nagy kedvence a hot chip, az mgmt, a deerhunter, és a the national egy-egy lemeze. (persze többek között, és egyébként nem véletlenül.)
vissza- vagy rátérve a "the wishes and the glitch"-re, lényegesen új momentumokat nem fedezhetünk fel a friss 11 számban, továbbra is gyakran feltűnnek a halkan morgó szintetizátordallamok, a tempó gyakran csak valamivel erőteljesebb mint a lélegzetvételé, egy hagyományosan vasárnapi délelőttön, ettől függetlenül minden say hi lemez egy újabb, nem ritkán erőteljesen fiktív világ bejáratához vezet. vámpírok és robotok után most inkább a majdnem hagyományos érzelmek dominálnak, eric szövegei továbbra is bolondosak, hangja valamelyest alternatív, kicsit olyan mint amikor só helyett cukor kerül a tejfölbe, és az új daloknak is van egy afféle félpoppos, jellemzően amerikai sármja. a lemez elsősorban otthoni fogyasztásra ajánlott, csak úgy mint a korábbiak, és ez továbbra sem negatívumként értékelendő. a borostás nem régiben seattle-be vándorolt úriember könnyed, kissé romantikus és néhol talán enyhén monoton szobaslágerei persze nem arról híresek, hogy azonnali szimpátiát vagy rajongást váltanának ki a hallgatókból, ezeket a nótákat alaposan meg kell rágni. hajrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése