thievery corporation - radio retaliation.

klasszikus eleganciával, némileg vontatottan, vegyes érzelmekkel a batyuban, és ismerős hangszereléssel landol az ősz, lassacskán. igaz ez a megállapítás ha az első hidegebb hetek megjelenéseire fókuszálunk, ahogyan most is. szeptember 23.-án ugyanis megjelent a "radio retaliation"! az alternatív gimnazisták és egyetemisták fejében épp úgy megkövülnek a félalternatív könnyen emészthető trip-hop vagy downtempo dallamok, mint ahogyan beszivárog öltözetük szöveteibe a cigarettafüst, egy-egy agyon kedvelt belvárosi, fiatalos pub-ban eltöltött este után. meggyőződésem, hogy a fiatalság többnyire ilyen úton köt barátságot ezekkel a stílusokkal. pedig ezek a szerzemények számos egyéb helyen és időben remekül hasznosíthatóak. főleg mióta a szcéna kultikus alakjai közé pottyant két washingtoni fiatalember, rob garza és eric hilton, azaz leegyszerűsítve valamelyest a dolgot, a thievery corporation.a két fószer által komponált zene egy olyan színes és könnyed kiegészítő amit bárhova magaddal vihetsz, garantáltan jól áll az érzelmeidnek, és a hangulatodnak. ráadásul úgy, hogy nem pusztán a minőség, de az attitűd, és a stílus is állandó albumaikon. olyannyira, hogy már az új daloknak is majdhogynem azonnal szakálla nő, mert a rutinos élvezők jól ismerik minden gondolatukat, trükkjüket, ők meg nem szeretnek meglepetéseket okozni, vagy egyszerűen csak nem tudnak. így vagy úgy nem bánjuk. az utóbbi három különösen minőségi album tetszés szerint felcserélhető, úgy értem mindenféle időrendi felsorolás elhagyható. a "radio retaliation" nem feltétlenül 2008 szeptemberére emlékeztet, mert emlékeztethet 2003-ra is, vagy két évvel későbbre, a "the richest man in babylon"-ra, vagy a "the cosmic game"-re, mindegy mi a cím, ugyanazt találjuk mögötte, még mindig. persze a "radio retaliation" még forró, mégis csak 15 vadonat új számról van szó. ez nem egy új kollekció, ez az előző, és az azt megelőző folytatása, a srácok kísérletező kedve ugyanis tulajdonképpen nem létezik, és attól mentsen meg minket a jövő, hogy létezzen. amit csinálnak, az a maga saját ruházatában tökéletesen sármos, és tetszetős, bármily mozdulatlan is. kevés formáció mondhatja el magáról, hogy jelentősebb alakváltoztatás nélkül is évről évre megüli a maga trónját.

gyors magyarázattal szolgálva erre a ritka jelenségre, ki kell emelni mennyire széles zenei skálán egyensúlyoznak, és minden stíluson belül milyen otthonosan mozognak. dalról dalra költöznek, egyik éghajlatból a másikba, és ugyan azt mondjuk először és elsődlegesen, hogy downtempo vagy trip-hop, de ez egy oltári baromság. sokkal inkább arról van szó, hogy két-három évente megjelentetnek egy könnyed, szezonális szerzeményektől mentes válogatás lemezt. ebben a koncepcióban bőségesen jut hely acid jazz-nek, dub-nak, raggae-nek, lounge-nak, eredeti latinos, dél-amerikai, vagy épp keleti témáknak, dalolászós és instrumentális, gyors és lassú számoknak, egyaránt pofátlanul ötletes kiszerelésben. rengeteg trombita és egyéb fúvósok, valamint a munkásságukhoz úgyszint hozzánőtt szitár, tabla stb. fülbemászó férfi és női vokálok. lemezeiken énekelt többek közt: bebel gilberto, pam bricker, emiliana torrini, perry farrel (a "revolution solution" az egyik legjobb thievery szám!), astrud gilberto, david byrne ("the heart’s a lonely hunter", isteni volt!), vagy például a kevésbé ismert de szintén zseniális francia hölgyemény, lou lou. tették ezt ők, és persze még sokan mások is, angol, portugál, spanyol, francia, perzsa, és hindu nyelven, erősítve ezzel sokszínűségük zeneileg már amúgy is remekül megmunkált alapjait. világkörüli utazásunk közben gyakorta rajtakaphatjuk az alkotókat politikai állásfoglaláson, véleménynyilvánításon. igyekeznek érzékenyek lenni a világban zajló politikai és egyéb folyamatokra, ez az új album barátságos dallamai mögül is alaposan kihallható. (sőt, minden eddiginél hangsúlyosabb, a borító is árulkodó lehet.)

talán vannak még akik emlékeznek, a "sounds from the thievery hi-fi" albumra, és ezzel együtt a kezdetekre. azóta sokat fordult a világ, az újabb lemezek pedig szépen lassan megteltek dub-al, raggae-vel, és mint már említettem sok más egyébbel. a "radio retaliation" nyitó opusza mindjárt egy jamaikai érzetű félmonoton kezdőlökés, visszafogott szirénaböfögéssel megtoldva, "sound the alarm". ez az a nóta amelyből kimásolhatjuk az album kvázi mottóját. és valóban ez az alaphangulat legalább annyira jellemzi manapság a zenéjüket mint a jóval lassabb terpeszkedős, ősz közeledtével aktuálissá váló álomkergetés, vagy idézés. persze jutottak ilyen kis kellemes levélhullós nóták is az új albumra, mint például a "la femme paralell" (lou lou virágzó hangjával!), egészen gyönyörű, a kaput záró "sweet tides", vagy a "beautiful drug" úgyszintén. csak semmi fájdalmas szívtördelés, inkább idilli merengés lebénult testrészekkel egy puha ágyon. aztán ott a tipikusan napsugaras címadó dal, a "sound the alarm"-hoz hasonlóan sleepy wonder raggájával (aki három évvel ezelőtt a "warning shots" előadásával már belopta magát a szívünkbe, nem csoda ha ismét a közreműködők között találjuk!). aztán a lemez végén a két véglet házasságából született "blasting through the city", amely elsőre, sőt még negyedikre vagy ötödikre is az egyik legjobbnak tűnik, és amelyhez a debütáló albumát tavaly megjelentető dancehall ill. raggae-fenomén notch adta a hangját. (ahogy előzőleg az "amerimacka" című zseniális alkotáshoz is!) ezt a kissé kozmikus atmoszférával keresztezett raggae-s lüktetést különösen magukénak tudhatják a srácok! és kisebb függőséget is okozhat!

a hagyományos, keleties, instrumentális csendéletek sem hiányozhatnak, mint a "mandala", vagy a "the forgotten people". előbbi esetében szintén egy impozáns vendégművész, a szitárvirtuóz anoushka shankar segédletével teremtenek trip-hop-ba átírt sejtelmes hangulatokat. ez a szintén sajátos szexepil azóta több projekt számára is kedves, és saját lett (pl.: the karminsky experience inc, a formáció rob-ék nagy kedvence, s maguk is oroszlán részt vállaltak népszerűségük növelésében!). kisebb divatot teremtettek az ehhez hasonló trackekkel és jónéhány előadó alkotókedvét meghozták. aztán ott vannak még a hamisítatlan dél-amerikai, latinos témák, mint az "el pueblo unido", és ismét feltűnik a politikai szál, illetve verny varela, a kolumbiai zeneszerző, énekes (aki szintén énekelt az előző albumon, az "ambicio eterna" című számban!). valamelyest hasonló nóta a "vampires", a nigériai énekes, zenész, femi kuti különszámával felütve. kevésbé kategorizálható a lemez első harmadát záró "hare krsna", mindenféle irányokból összekapkodott beütésekkel, és egy brazil zenész seu jorge énekhangjával. ez a három, utóbb említett dal egymás mellett/mögött foglal helyet a lemezen, és képezi az abszolút világzenei vénát.

persze nem maradhatnak el a magas, relaxációt elősegítő hormon-tartalmú dallamok sem. bár évről évre egyre kisebb dózisban adagolják nekünk ezt az ártalmatlan kábítószert. idén nem jutott másfélnél több meditációs gyakorlat. a "the shining path" címe önmagában is több mint beszédes, tessék lemenni vízszintesbe, és felvenni egy kényelmes testhelyzetet, a nulladik másodperc tájékán spirituális utazás kezdődik. nem nehéz kiszagolni a már jól ismert effekteket még álomba merülés esetén sem. a maradék fél, a "retaliation suite" egy elegáns jazz-es öltönybe, és boss nova-s cipőbe bujtatott kis közjáték, a test ébredés utáni hatalomátvétele valahogy így indul. azért egyetlen egy váratlan húzás mégis csak színezi az egyébként sem szürke képet, a funky ugyanis emlékeim szerint eddig nem szerepelt a thievery corporation zenei palettáján. márpedig a "the numbers game" című számban chuck brown kávé-fekete hangjára, és klasszikus funk-os elemekre lelhetünk.

"egy óra alatt a föld körül". ha egy frappáns szalagcímet keresnék a bejegyzéshez, talán ez lehetne a legtalálóbb. a trip-hop mint olyan, gyakorlatilag eltűnt a süllyesztőben az utóbbi években. rob és eric népszerűsége azonban véletlenül sem csökkent, köszönhető ez többek között a rájuk már évek óta jellemző, és már említett sokszínűségnek. a trip-hop ezeken a lemezeken rendre máshol nem látott arcát mutatja. ez már régen nem pusztán háttérzene, s jóval szórakoztatóbb mint a stílushoz köthető albumok többsége. a "radio retaliation" mindenképp az év egyik legfontosabb és leghatásosabb megjelenése.